Turizmus

Turizmus

Képesfa:

Ez egy öreg körbekerített fa, melynek odvát Szűz Mária-kép töltötte ki. A betyárkorban helyezte ki egy erdész, aki éjszakai rablótámadásból szerencsésen megmenekült. Más elképzelés szerint az uradalmi erdős agyonlőtt egy Pavolics nevű vadorzót, majd Mária-képet engesztelésül helyezte el. A képet több eltűnés után is pótolták, és az napjainkban is látható.

Képesfa
_____________________________

Halastó:

Két halastó található Libickozmán a falu határában. Festői környezetben az erdő mentén héthektárnyi területet foglalnak el. Fürdeni nem szabad, de számos más programot kínál azoknak akik idelátogatnak. A napijegyes horgászat mellett a környező erdőkben kirándulási lehetőséget nyújt. Vagy ha éppen csak sétálni szeretnének körülötte vagy megpihenni a partján arra is van lehetőség. Akár családok is kellemesen eltölthetnek itt néhány órát.

Halastó
_____________________________

Kápolna:

A libiczkozmaiak büszkesége: a kis templom. Az 1920-as években épített kápolna előtt festett kőszobrok állnak, ezeket a lakosok hálájuk jeleként állították fel. Itt állítottak emléket a világháború áldozatainak is.

Településünk
______________________________

Szőkepusztai Babtista Kápolna:

Somogyban négy imaházuk van a babtistáknak; az egyik egy kihalt településen, Szőkepusztán található. Libickozmához tartozik e terület, s egykor több százan laktak ezen a pusztán. Fúvós- és pengetős együttese is volt, és külön iskolában tanultak az ottani gyerekek. Az egykori utcákban ma már egyetlen ház sem áll. Az imaház azonban épen átvészelte a háborút és az azóta magányosan eltelt évtizedeket.

Libickozma
_________________________________

Háromházi fogadó

Az öszkomfortos Fogadó – Vadászház egész évben a vendégek rendelkezésére áll. Egyedi környezetével és szolgáltatásaival kellemes pihenést, eredményes vadászatot nyújt. Az idelátogatók gazdag élményekkel és trófeákkal térhetnek haza. Sportpályák és eszközök ingyen használhatók ! Vállaljuk családi és ünnepi rendezvények, baráti összejövetelek, vállalati tréningek lebonyolítását is.

fogado1
_________________________________

Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet

A kilencvenes években végzett felmérések 36 védett növény előfordulását jegyezték fel, ezek közül országos viszonylatban is ritka a kakasmandikó, a díszes vesepáfrány, a sárga liliom, a tavaszi tőzike, a szúrós csodabogyó. Tavasszal sokfelé virít a medvehagyma. A már csak foltokban fellelhető eredeti gyeptársulásokon az ugyancsak ritka fekete kökörcsin nyílik. A sajátos, átmeneti jellegű környezeti adottságok – például a sok csapadék – az úgynevezett hegyvidéki fajok, így az erdei ciklámen számára is kedvezőek.